12 órás Éjszakai Úszás                                              

Székesfehérvár

2013. október 5-6.

 

 080-DSC_uszi.JPG 

Nagyon sokan gyűltünk össze ezen az estén majdnem teljesen sikerült megtölteni a  medencét, szinte minden sávban 4 versenyző szelte a habokat az éjszaka folyamán. 120-an versenyeztünk szombat este. Ismételten a legkisebbek voltak a leggyorsabbak is egyben.

Jovic Nenad Team (szerb úszószövetség csapata) fiatal úszópalántái gyűjtötték a legtöbb métert, ami egyben új pályacsúcs is lett 56700 m. Megdöntve a régi 51500 m-t, amit még Sors Tamásék állítottak be.

Gratulálunk!

. De közvetlenül utánuk érkezett be a Have a nice day csapat is (szabadkai sportiskola csapata), akik szintén Szerbiából jöttek erre a rendezvényre. Általános iskolás lelkes csapat érkezett még Ózdról is, mindjárt kettő: Rosszfiúk és a Kilométerfalók. Akiktől megtudtuk, hogy napi kétszeri edzésen akár 9 km-t is leúsznak.

  108-DSC_uszi.JPG   

Sződi Zsolt pedig a verseny napján ünnepelte a 10. születésnapját-egy tortával.

Boldog Születés Napot!

Volt olyan egyéni úszó-Molnár Máté, aki megigérte, hogy jövőre inkább csapatban vág neki a 12 órának, mert jobban szeretné megizlelni a finom falatokat, amit a verseny alatt biztosítottunk.

eredmények itt..

képek a versenyről itt..

video eleje00331.JPG